Mosoly Műhely

2013. november elején indítottuk útjára Mosolyműhelyünket. Kezdeményezésünk célja az volt, hogy a szerbiai oktatási rendszerben bevezetett rendszerhez hasonlóan, elősegítsük a fogyatékkal élő diákok beilleszkedését egészséges társaik közé, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek ne legyenek a társadalom méltánytalanul megkülönböztetett és kirekesztett tagjai.
A foglalkozásokat havi egyszeri alkalomra terveztük, de közben egyre nagyobb lett az érdeklődés, és egyre több diák csatlakozott hozzánk. A foglalkozások alkalmával eddig novemberben töklámpást és őszi termésekből képeket, majd kincsesdobozt, farsangra készülve állarcot, legutóbb pedig képkeretet készítettünk.
Külön örömünkre szolgált, hogy 2014. április 4-én meghívást kaptunk a Szabadkai Gyermekszínház Pinokkió előadásának a bemutatójára.
Húsvétra igen gazdag programot sikerült összeállítanunk. Először hímes tojásokat készítünk, majd nagycsütörtökön ellátogatunk a Szabadkai Gyermekszínházba, a locsolkodás utáni kedden pedig Topolyára fogunk utazni egy napos kirándulásra.
Az eddigi foglalkozásokról részletes beszámolót facebook oldalunkon találhatnak.